A napokban, hőemelkedésem és lázam is volt. Folyik az orrom meg a fejem is fáj néha, de igazán nem vészes. Még nem nagyon tudják mi lehet ez, a crp-m alacsony úgyhogy nem bakteriális. A sejtszámom azóta is jól alakul, kicsit visszaesett a fehérvérsejt számom, de nincs gond ez nem vészes. Hogy vhogy azért kezeljék ami bennem bujkál bennem kapok antibiotikumot, meg immunglobulint (bizonyos primer immunhiánynál is szokták alkalmazni). De ezek intravénás szerek, úgyhogy sajnos visszakötöttek a pórázra, a séta most tolódik, míg el nem múlnak a lázaim. Holnap pedig kapok egy kis vérkészítményt, mert a hemoglobin-szintem viszont alacsony és azt pótolni kell. Ráadásul a légkondi is elromlott, olyan mintha egy mélyhűtőbe ülnék, már hozattam is be pulóvert. Emiatt a rosszullét miatt veszélybe került az, hogy a jövő héten hazamehessek. De legalább nem kell úgy kapkodni az otthoni felújítással. Nah de itt az osztályon mindig jó a hangulat már jól összebarátkoztam a Nővérekkel, Orvosokkal.
Tervezem egy honlap elkészítését, ahol a csontvelő-transzplantáció lesz a fő téma. Sok orvosi információ is lesz rajta, de interaktívra tervezem, ahol mindenki leírhatja történetét, tapasztalatait, felvehetik egymással a kapcsolatot, azaz minél több információ legyen, egy igazi webkettes oldalt szeretnék kialakítani. Az ötlet onnan is jött, hogy megismerkettem pár emberrel a neten, és ők meg is látogattak itt a kórházban, ami igazán megható volt. Ajánlom figyelmetekbe a következő két blogot: http://mitmond.blog.hu , http://macilany.blog.hu .
(u. i.: Az eredeti bejegyzést eltűntettem, ezt újraírtam)