HTML

Immunhiány

Születésem óta immunhiányos vagyok. Azóta átestem egy csontvelő-transzplantáción. Ennek az előzményeiről, a kórházban történtekről és az azt követő eseményekről szólna ez a blog.

Címkék

HTML doboz

Gyengeség

2009.06.27. 18:01 kookusz

Csütörtökre már nagyon elkezdtek fájni a lábaim, plusz az arcom is már eléggé felpuffadt és ettől fáj. Annyira fáradt voltam, hogy a mozgást szinte a nullára csökkentettem, tényleg csak amennyit muszáj. Úgy éreztem ez már sok mellékhatásnak így pénteken felhívtam a Doktor Úrat és szerencsére el is tudtam érni. Megbeszéltük, hogy csökkenthetem a szteroidot, vegyek be aznap csak 16mg-ot, de holnap reggel még egyszer 24-et és hívjam még vissza, mert nem tudja még a vérvétel eredményét. Így is lett, ma felhívtam és mivel nem mondott semmit, csak a bőrömről érdeklődött, hogy hogy áll a a GVHD, és hogy érezem magam, majd csökkentette a szteroidot, így gondolom a véremmel is minden rendben. Ez pszihésen nagyon sokat jelent. Még mindig próbálok keveset mozogni, mert nagyon fárasztó, délután pihentem is, de jó a tudat, hogy ezek a leszokás tünetei, és egyre kevesebbet kell majd. Ez ad erőt a gyengeségben. A bőröm tényleg szépen alakul, egyre kevesebbet piros a kezem, égnek az ujjbegyeim.

A gyengeségem ellenére azért próbálom lefoglalni magam, intézgetem a teendőim. Mindig találok magamnak vmit, úgyhogy nem unatkozom sose. Tegnap például újraraktam a Pc-t, mert már nagyon tetüsködött rajta a win, pedig pár hónapja kapott új alaplapot, mindent. De most már újra süvít, ahogy kell neki. Arra is rájöttem, hogy a laptopom képernyője túl világos és a pc monitorán ugyanaz a fotó, sokkal sötétebb. Így kéne majd nekem egy kb kalibrált monitor, hogy jól lássam a képeim, mert ez így nagyon rossz. De ez egyelőre csak vágyálom.


1 komment

Címkék: itthon szteroid gvhd elfoglaltságok

A bejegyzés trackback címe:

https://kookusz.blog.hu/api/trackback/id/tr741212205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása