Azóta is itthon vagyok. Sokkal jobban nem lettem, de megvagyok. Azóta is rengeteget pihenek, nem nagyon eröltetem meg magam. Próbálok felszedni pár kilót, ami nagyon nehezen megy. Most az ünnepi nagy zabálások alatt is épphogy csak egy kilót szedtem fel. De legalább ez is vmi. Muszáj megerősödnöm a nagy megpróbáltatások előtt. Épp a minap kaptam meg a hivatalos értesítést postán, hogy felraktak a csontvelő-transzplantációs listára. Hát nem kapkodták el az értesítést... Ezt már egy hónapja tudom.
Nem olyan jó dolog ám egész nap itthon ülni. Próbálom lefoglalni magam minden félével. Például fotózok. Regisztráltam is egy stock fotókat árusító oldalra. Hátha sikerül eladnom egy-két fotót, mókás lenne. Meg elkészítettem még decemberben a karácsonyi ajándékokat, de ezen kívül nem sok dolgot csináltam. Természetesen jártam kinn a "külvilágban" :D azóta, de általában csak kocsival, különben elég fárasztó. Mekkora szerencsém van, hogy tavaly megtanultam vezetni és autónk is van amivel tudok közlekedni. Különben még ennyit se járnék be a városba. Mindenesetre ezt se teszem túl gyakran, ez is fárasztó.
Mikor hazajöttem elég zaklatott voltam, ugyanis a kórház annyira arra készteti az embert, hogy folyton a saját testére figyeljen, hogy nem tud szabadulni ettől és mindig csak tüneteket lát magán, mert nem tudja mivel lekötni magát. Szerencsére itthon ez elmúlik, vagy sokkal kevésbé van így. Sokmindent tudok csinálni, le tudom magam foglalni, és nem állandóan csak a betegség körül forognak a gondolataim. Ezáltal jobban is érzem magam lelkileg. Nyugodtabban alszom és a napok is könnyebben telnek. Persze most is sokat gondolok a rám váró nehézségekre, tartok is tőle rendesen, de muszáj újra és újra szembenézni vele, hogy végig tudjam majd csinálni...
A képen az egyik karácsonyi ajándékom fotója.