Épp a minap jutott eszembe, hogy tavaly vmikor ilyentájt indítottam a blogot. És valóban nem tévedtem sokat, ma egy éve és 2 napja, hogy beszámolok mindenről, ami a betegségemmel kapcsolatosan történik velem. Azóta egyre többen rám, vagyis a blogomra találtak, de leginkább akkor indult be az olvasottság mikor a boxba kerültem. Sok ismerősöm látogatja ezt az oldalt, de sokan vannak azok is akik csak úgy rátaláltak, mert ehhez hasonló blogot kerestek, és ennek nagyon örülök. Persze vannak, akik jól eltévedtek, mert vmi egészen mást akartak megtalálni, de végül ide keveredtek (például sokakat érdekel a dormikum, és szteroid nem épp orvosi felhasználása). És elértem egy 20 látogató körüli átlagot naponta, bár mostanában, hogy szerencsére nem sok dolog történik és ritkábban írok, egy kicsit visszaesett. A statisztikákból ezek jól látszanak.
Ma pedig voltam kontrollon. Úgy tűnik minden szépen rendben van. Figyelgettem magam nagyon az elmúlt héten, mert a szteroidot is csökkentették, a ferezis is később lesz, így ügyelnem kellett a GVHD-ra. Múlthét elején volt is egy mélypont, mikor egy kicsit csúnyább lett a bőröm, de nem volt vészes, így nem is kezdtem el rögtön kongatni a vészharangot. Bíztam benne, hogy jobb lesz, és hogy túl tudok lendülni rajta. Így is lett, és ennek nagyon örülök. Igaz most nem csökkentették tovább a szteroid adagom, de ettől függetlenül jól alakulnak a dolgok. Úgy tűnik ez most kell ahhoz, hogy végre végleg abbahagyhassam. Jövő héten kell csak ferezisre mennem. Addig is igyekszem elfoglalni magam, meg néha mozogni már egy kicsit.