Nagyon jó volt a PIBE második konferenciája, amiről az előző post-omban írtam. Érdekesek voltak az előadások, nah és persze jó volt újra látni az ismerős arcokat.
Aztán úgy alakult, hogy hétvégére egy kicsit haza is engedtek. Igaz csak szombat reggel engedtek el és vasárnap estére már vissza is kellett jönnöm, de így is nagyon jó volt egy kicsit otthon lenni. Nagyon régóta vagyok kórházban és azt vettem észre, hogy félelmetesen elszoktam az aktív ténykedéstől. Nem csináltam otthon szinte semmi különöset, de mégis nagyon hamar elfáradtam. De sikerült hazafelé menet beugrani és elintézni a mobil internetet, úgyhogy ezt a post-ot már a kórházból, a kórtermemből tudom megírni. Nagyon sokat számít, hogy tudok beszélni a barátaimmal esténként.
Amik kiderültek azóta, hogy nem írtam, azaz hogy úgy néz ki, van nekem donor. Igen ám, csak azt is megtudtam, hogy ez a donorkeresés nem egy hivatalos dolog volt. Pénteken fog összeülni a transzplantációs bizottság, ott dől el, hogy lehet e engem transzplantálni vagy sem. És csak ezek után, kezdődhet meg a hivatalos donorkeresés, ami 2-3 hónap… Rengeteg idő. Először nagyon nem örültem a hírnek, mert rettenetesen távolinak tűnik, ugyanakkor levett egy hatalmas terhet a vállamról, hogy akkor ezek szerint előtte még hazamehetek a karácsonyomat otthon tölthetem, és nem bedobnak egyből a mélyvízbe. Kicsit nyugodtam is vagyok azóta mióta ezt megtudtam, nincs az a fene nagy bizonytalanság. Nah és persze e miatt, hogy csak ilyen sokára kezdődik el az egész hajcihő, úgy néz ki a dolog, hogy lehet már ezen a héten hazaengednek. Nagyon jó lenne már, akkor kicsit aktívabb életet élhetnék, nem kellene egész nap itt a kórteremben sínylődnöm.
A fotón épp az antibiotikumom csöpög, unalmamban megörökítettem. Fotóblogot is vezetek az általam készített honlapon: http://kookusz.uw.hu
