HTML

Immunhiány

Születésem óta immunhiányos vagyok. Azóta átestem egy csontvelő-transzplantáción. Ennek az előzményeiről, a kórházban történtekről és az azt követő eseményekről szólna ez a blog.

Címkék

HTML doboz

Pár napja itthon

2009.06.13. 21:13 kookusz

Végre már itthonról írhatok! Nagyon jó volt hazajönni, de ez persze sok bizonytalansággal, és körülményességgel jár. Nagyon új a helyzet és nem könnyű alkalmazkodni, annyi mindenre oda kell figyelni. Első nap egyáltalán miket, mikor foghatok meg, hol kell maszkot viselni és hasonlók. Az ember keze folyton megáll és még kétszer meggondolja, hogy szabályos e a következő művelet amit épp csinálni akar. Mókásan hangzik, de míg az ember nem szokta meg tényleg így működik. Külön nehezítés, hogy a lakás két emeletén is mozognom kell, a háló meg a fürdő az emeleten van, de a konyha lent. A fenti fürdőszoba csak az enyém, de ez azzal is jár, hogy csak azt használhatom. Így ingázom rendesen, mozgásból nincs hiány az biztos. Kajákból próbálom ugyanazokat enni mint a kórházban és semmit sem beújítani. Ezt főleg addig amíg hétfőn nem megyek vissza kontrollra, ott aztán lesz vérkép, és meglátjuk, hogy bírja a szervezetem (főleg a fehérvérsejtszámom) az "új" környezetet.

Mielőtt elengedtek volna a kórházból természetesen felvilágosítottak jó pár dologgal kapcsolatban. Például volt nálam diatetikus is, akinek feltehettem sok-sok kérdésemet, és jól eltudtunk beszélgetni, ennek örültem nagyon. Az otthoni higéniával kapcsolatban már felhomályosítottak, egyrészt még transzplantáció előtt kaptunk egy pár lapot hasznos információkkal, másrészt a boxomban töltött idő alatt is folyton kérdezősködtem, mit és hogyan lehet majd. De a gyógyszereimről megkaptam a pontos felvilágosítást, mi mire jó és hogyan kell adagolni. Nem volt könnyű az elején fejbe tartani, főleg mert az első nap sok jópár tablettát felváltottunk, mert más a neve annak amit ki lehet váltani patikában, meg esetleg más a mennyiség. De mostanra megtanultam mind a 10 gyógyszert, fel is tudom sorolni és azt is tudom mit mikor kell bevenni. Nem nehéz, mert három csoport van, a szerint, hogy hányszor kell bevenni, egyszer, kétszer vagy háromszor.

Az itthoni lét nagyon jól telik, csak elkövettem azt a hibát, hogy rengeteg dolgot határoztam el, hogy nah majd ha hazajövök megcsinálom címmel, és nehezen érem utol magam. Szóval egy cseppet se unatkozom, sikerül elfoglalnom magam. Sajnos még a szteroidot is elég nagy dózisban kell szednem, így még az is pörget rajtam egyet, így néha még nehezebb leállni. Nah de remélem, ebből hétfőn csökkentenek, mert nem jó ha az ember túl van hajtva és nem bír leállni, pedig még pihenni kell. De olyan nagy információ dömping itthon lenni az ingerszegény környezet után, hogy csak kapkodom a fejem. Jól is gondoltam a kórházba, 10 percnél tovább nem is néztem itthon tévét: hidegen hagy... A neten viszont annál többet lógok, főleg hogy azt a saját kis biztonságos szobámban, maszk és kesztyű nélkül is űzhetem (a kép csak illusztráció :) ). Itt ugyanis napi takarítás és ágyhúzás meg minden van. Ami ide bekerül, az minden le van fújva fertőtlenítővel.


Szólj hozzá!

Címkék: fotó itthon infók

A bejegyzés trackback címe:

https://kookusz.blog.hu/api/trackback/id/tr1001183203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása