Sajnos a gyógyszerelhagyás sem segített, így a múlthét szerdán voltam ismét a Doktor Úrnál és kaptam antibiotikumot. Ez se használt, nem múlt el ettől sem a hasmenésemen. Így elmentem újra kontrollra (és persze zakóban, hisz International Suit Up Day van ma), a Főorvos Úrhoz, hosszas gondolkodás és előzmények olvasgatása után, úgy döntött inkább bent tart. Így újra béreltem magamnak egy helyet csütörtöktől a korházba. Hisz, ha ambulánsan megemeli a szteroid adagom, akkor mindig máshoz megyek vissza rendelésre, elkallódik a dolog, és csak rosszabb lesz. Így holnaptól befekszem és csak helyileg ható szteroidokat kapok, ami azt jelenti, hogy nem fog annyira kicsinálni, mintha a rendes adagomat emelnék meg. Hogy pontosan mi lesz a menet, azt még nem tudom, de emlegetett Főorvos Úr parenteális táplálást is, ami koplalást jelent, nah és persze új branült, de még nem biztos. Valószínűleg meg is akarják helyileg nézni, hogy mi újság, így annak is alá kell vetnem magam. Bízom benne, hogy ilyen hamar elkaptuk ezt, és nem kell majd egy olyan herce-hurcát végigcsinálnom, mint tavasszal, azt nem kívánnám vissza.
Megint be kell feküdnöm
2010.10.13. 16:47 kookusz
3 komment
Címkék: itthon kontroll szteroid gvhd
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://kookusz.blog.hu/api/trackback/id/tr512369032
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
t_i_t_a 2010.10.13. 21:08:30
Követjük az eseményeket, és úgy örültünk, hogy ennyit javult az állapotod, remélem az a gyógyszer-probléma okozta, nagyon kemény amit végigcsináltál, szurkolunk továbbra is Neked nagyon!!! J&T&A
Aczél Dóra 2010.10.15. 18:23:18
Kitartást, Áron! Ma kaptam egy sztorit a mailjeim között. kicsit nyálas, de amikor végigolvastam, nyugtáznom kellett, hogy mond valamit. Íme: "Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni. Minden alkalommal,ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire. Én a pozitív oldalt választottam." "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe.
"De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon gyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?"
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi látszódott le benne a baleset pillanatában.
"Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."
"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni. Sándor folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól
vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését,
ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."Mit csináltál?" - kérdeztem tőle.
Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is.
Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.
Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap.
Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál."
ó, és Áron! biztos vagyok benne, hogy a hozzáállásod sokat segít neked túlélni, megélni, átélni, és természetesen másokon is segít.
"De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. A mottóm: te döntöd el, hogy hogyan éled az életed."
Elgondolkoztam Sándor szavain. Rövid idővel később elhagytam a Vagon gyárat, hogy önálló legyek. Szem elől tévesztettük egymást, de gyakran gondoltam rá, ha úgy döntöttem, hogy élek. Néhány évvel később megtudtam, hogy Sándor súlyos balesetet szenvedett. Leesett egy kb. 18 méter magas toronyról. 18 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?"
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi látszódott le benne a baleset pillanatában.
"Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok."
"Féltél? Elvesztetted az emlékezeted?" akartam tudni. Sándor folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól
vagyok. De mikor begurítottak a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését,
ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást."Mit csináltál?" - kérdeztem tőle.
Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam. Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaordítottam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott."
Sándor a tehetséges orvosoknak köszönhetően maradt életben, de csodálni való hozzáállásával is.
Tőle tanultam meg, hogy mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. Hozzáállás kérdése minden.
Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap.
Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál."
ó, és Áron! biztos vagyok benne, hogy a hozzáállásod sokat segít neked túlélni, megélni, átélni, és természetesen másokon is segít.
kookusz · http://kookusz.uw.hu 2010.10.18. 11:32:50
Hát köszönöm szépen Nektek!
@Aczél Dóra: Igen, én is megpróbálok mindig pozitívan hozzáállni, és a jövőben is a jó dolgokat látni. Persze ezt néha nagyon nehéz, és nem mindig megy. De úgy vettem észre, hogy ez a súlyos betegeknél általában így van. A Bátor Táborban is folyton csak ezt láttuk. Ez az egyik legjobb túlélési stratégia szerintem. Bízni, bízni, és meglátni a pozitív dolgokat!
@Aczél Dóra: Igen, én is megpróbálok mindig pozitívan hozzáállni, és a jövőben is a jó dolgokat látni. Persze ezt néha nagyon nehéz, és nem mindig megy. De úgy vettem észre, hogy ez a súlyos betegeknél általában így van. A Bátor Táborban is folyton csak ezt láttuk. Ez az egyik legjobb túlélési stratégia szerintem. Bízni, bízni, és meglátni a pozitív dolgokat!
