HTML

Immunhiány

Születésem óta immunhiányos vagyok. Azóta átestem egy csontvelő-transzplantáción. Ennek az előzményeiről, a kórházban történtekről és az azt követő eseményekről szólna ez a blog.

Címkék

HTML doboz

Második kontroll

2009.06.24. 18:24 kookusz

Ma voltam a Főorvos Úrnál kontrollon. Szerencsére ebben a dél körüli időpontba nem voltak sokan. Meg már tudtam mi a dolgom: bejelentkezem, elküldenek vérvételre, leveszik, megvárom az eredményét (pár perc) és megvárom, hogy szólítsanak a Főorvos Úrhoz. Olajozottan ment. A vérképem most is nagyon jó volt, 7000-es fehérvérsejtszám, minden rendben. Az egyik gyógyszeremet kicsit másképp kell szednem, mint eddig, mert félreértettem, de a fontos gyógyszerek maradtak. A tüdőmet az utóbbi napokban kicsit gyengébbnek éreztem, nehezebben bírja a terhelést. Ezt is említettem, de nem hallatszik semmi különös, úgyhogy én  bízom benne, hogy ez csak ideiglenes és a szteroid okozza. Azt is már kedden csökkenthettem 24mg-ra, mikor tudtam beszélni a Doktor Úrral telefonon. Persze ezt én még mindig soknak tartom, de ez iylen szükséges rossz, túl kell lenni rajta. Ahogy az egyik Nővérke nagyon találóan mondta: nah most melyik kezembe harapjak, szteroid vagy GVHD. Hát ez vhogy így van, szívás a medrolnak a mellékhatásai, de a GVHD is tud szemét lenni, mindkettőnek megvannak a maga bajai, de vmelyik muszáj. Azon kell drukkolni, hogy szépen múljon a GVHD, egyre kevésbé legyen piros a kezem, és akkor jó ütembe lehet ezt a vackot is csökkenteni. Aztán jöhet a móka s kacagás... Legközelebb kicsit több mint egy hét múlva 3-án kell majd mennem kontrollra.

Itthon nagyon jól elfoglalom magam. Igaz elég fáradt vagyok a szteroid mellékhatásától, de rengeteg feladatot találtam magamnak amit lehet csinálni. Főleg a csontvelő-transzplantációs honlaphoz gyűjtök ötleteket, anyagokat, próbálom kitalálni a design-ját. Ehhez rengeteg weblapot megnézek, próbálom összeszedni a pozitívumokat, és mik azok a hibák amiket nekünk másképp kellene csinálnunk. Nah és persze pár fotó is készült, fejléctervnek. Ha alakul a dolog már vhogy, természtesen be fogom linkelni és várom majd a véleményeket, ötleteket!


Szólj hozzá!

Címkék: weboldal itthon kontroll vérkép gvhd tüdőm

A bejegyzés trackback címe:

https://kookusz.blog.hu/api/trackback/id/tr701206117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása